Olvasói vélemények:
Kalendárium függő lettem!
Pár éve valahogy kikopott a szokásaink közül a határidő napló használata - gondolok itt azokra, ami egy komolyabb férfi táskájában is elfér. Pedig én annak idején teleírtam a sajátomat fontos dolgokkal, olyannal, hogy hányan voltunk egy bulin, mit főztem és hogy miből mennyit vásároltam. Ezek az információk a későbbiekben fontosak voltak a következő eseményeken. Alapos jegyzeteim között előkelő helyet foglaltak el azon sorok, amelyben táblázatba írtam, mit kell becsomagolnom, amikor elhagyom e homloknyi hont, olyan mutációkkal, hogy tengerpart vagy téli kirándulás program célpontja.
A későbbiekben elveszett telefonszámok, fontos keresési helyévé vált a rojtossá lapozott határidő naplóm.
Mindezeket azért írtam le, mert így mostanra, vénségemre megváltozott, átalakult a kalendárium használati szokásom és a kezembe került az Ezoterikus.hu 2011-es határidő naplója, ami a valójában inkább könyv és egyben tanulságos bűbájokkal és egyéb érdekes információkkal megtöltött olvasmány. Mivel még nincs itt az ideje, azaz az óévben vagyunk nem firkantottam tele egyetlen lapját sem, de azt elárulom, hogy elolvastam már jó pár napi bontású naptárfunkció kiegészítést , sok különleges spirituális tartalommal feltöltött oldalt. Lehet, hogy nem is fogom jegyzetekkel megtölteni? Egyet még nem mertem megnézni, hogy milyen erős a napi szerelmi potenciálom, de ez majd az újév első napjától folyamatosan kiderül. Ha valamilyen kedvezményhez jutok, lehet, hogy még egyet beszerzek, és az egyikbe töltöm a tartalmat, a másikat pedig az éjjeliszekrényemre helyezem olvasmányként.
(László János, Civertan)
Kedves Nóra!
Sajnos túl korán került kezembe a 2011-es kalendárium! Az elmúlt hat hétben rongyosra lapoztam. Szomorú tény, de kénytelen leszek beszerezni még egyet :-)
Ugye lesz jövőre is?
(Tóth Anita, Vecsés)
Kedves Ezoterikus.hu!
Egy könyvesboltban akadt a kezembe a kalendárium, kinyitva és beleolvasva annyira magával ragadott úgy 17:30 körül, hogy 18:00-kor a könyvesbolt vezetője hívta fel a figyelmemet arra, itt a zárás ideje... Gyorsan megvettem, de már alig várom, hogy december 31-én éjfélt üssön az óra és használni is tudjam!
Gratulálok, remek kiadvány!
(Erdősi Anett, Budapest)
Kedves Nóra!
Mindig szkeptikus voltam az "ezotéria" tudományával kapcsolatban, de feleségem a naptárt kérte karácsonyra ajándékba. Habár még csak október van, odaadtam neki. Felolvasott belőle néhány dolgot, és olyan alapigazságokkal találtam magam szembe, melyekre eddig inkább csak legyintettem. Tegnap később jött haza a megszokottnál, így garázdálkodtam, s magam olvastam bele a kalendáriumba. Ma pedig azért ragadtam tollat, hogy leírjam, vettem magamnak is egyet.
Sok sikert további munkájához, kérem, írjon sok hasonlóan tartalmas könyvet, szükség van a maszlag mellett erre is!
(Abonyi István, Kerekegyháza)
Kedves Olvasó!
Nagyon örültem, hogy férjemtől ajándékba kaptam ezt a csodálatos naptárt, nagyon várom, hogy elkezdhessem használni. Nagyon tetszik, de azt hiszem a Feng Shui- s részt igazán majd azok élvezik, akik komolyabban foglalkoznak vele. Az én képességeim más irányúak. Remélem minden kedves naptár használó kedvét leli benne. További sok sikert kivánok és várom a 2012 -es kiadványt.
üdvözlettel
Tassy Bea
Kedves Nóra!
Olvasva mások véleményét, én is megosztom veletek gondolataimat. A 2011-es Kalendáriumba belelapozva egy olyan világba kerültem, ami egy sokkal pozitívabb jövőképet vetít elém. Nem is tudom igazán, kalendárium, avagy egy pozitívabb gondolkodás felé terelő könyv-e, mindenesetre úgy látom, praktikus tanácsaival, napi útmutatásaival napról napra segít majd engem egy boldog élet felé. Ezzel a határidőnaplóval nemcsak fontosabb feladataim maradéktalan elvégzését biztosíthatom, hanem belső békém, boldogságom is. A kettő együtt pedig elengedhetetlen a sikeres élethez. Ebben lehet tökéletes társam ez a kalendárium, amely apránként vezethet álmaim, céljaim, vágyaim elérése felé. Már alig várom, hogy használhassam, és segítségével szebb, sikeresebb, örömtelibb és harmonikusabb mindennapokat teremtsek magamnak.
Sok hasonló mű megalkotását kívánom!
Wéber Krisztina, Pilisszántó
Küldd el Te is a véleményed!
Válogass még több ezoterikus könyv közül a Kulturbutik webáruházban!